Tudod, mi a legtrükkösebb ellenfél a céljaid útjában? Nem a főnököd, nem az exed, nem a pénztárcád, és nem is a bolygók együttállása.
Hanem te. Magad.
(Ami különösen bosszantó, mert reggel még egész jóban voltatok.)
„Én csak kivárom a tökéletes pillanatot.”
Ismerős? Én is mondtam már ezt. Például amikor harmadik hónapja „készültem” elindítani egy projektet, de valahogy mindig „még egy kis kutatás kellett”, „még egy kávé”, „még egy YouTube-videó arról, hogyan kell produktívnak lenni anélkül, hogy bármit is csinálnék”.
Mi is az az önszabotázs?
A pszichológiai értelemben vett önszabotázs olyan viselkedés- vagy gondolkodásminták összessége, amelyek következetesen akadályozzák az egyént abban, hogy saját érdekeit érvényesítse, céljait elérje vagy önazonosan cselekedjen. Az önszabotáló viselkedés nem feltétlenül tudatos: gyakran automatikus, tanult reakciók, amelyek mögött mélyebb folyamatok húzódnak meg.
Típusai (vagyis: hogyan tudjuk mesterien kisiklatni a saját terveinket)
- A „majd holnap” nagymestere
Minden megvan: jegyzetek, ötletfüzet, domain név, céges logó – csak épp a cselekvés hiányzik. - A „még nem vagyok elég jó” hívője
Ez a hang azt suttogja: „Még egy tanfolyam. Még egy könyv. Még 6 önfejlesztő poszt, és akkor már talán elég leszel.” - A perfekcionista halogató
Terv van, de „még nem tökéletes”. Se poszt, se bemutatkozó szöveg, mert még pontosítani kell – amíg teljesen meg nem unod az egészet. - A káoszgenerátor
Valahányszor közel kerülsz a célodhoz, csinálsz egy nagy balhét, összeveszel valakivel, felborítod az időbeosztásod. Mert a stabilitás… ijesztő.
Az önszabotázs nem azt jelenti, hogy elrontott ember vagy, csak azt, hogy valami fontos küszöbén állsz, és az idegrendszered épp a pánikgombod nyomogatja.
De van jó hírem: nem kell megvárni, míg tökéletes leszel. Elég, ha elindulsz – akár reszketve, hibázva, kicsit bénán. Mert aki lép, az már nem szabotál. Az halad.